Nos, itt van a második része, ahogy megígértem. Remélem, hamar be tudom gépelni a következőt is! :) (És ismételten kérek mindenkit: akit sértene ez a szöveg, az NE olvassa el!!! Köszönöm!)

Kopogtattak az ajtón.
– Szabad! – hallatszott Tai hangja valahonnan a szétdobált holmik kupacai közül. Az ajtó kinyílt, a jövevény belépett, aztán becsukta az ajtót.
– Á, te vagy az, Rodon? – a lány hangja boldognak tűnt. Rodon meglepett képet vágott.
– Honnan tudtad?
– Megérzés! – vágta rá Tai. Kis idő múlva hozzátette: – Na jó, nem. Hallottam a lépteidből.
– Furcsa vagy, mint mindig… ezért is szeretlek!
– Köszönöm – bár nem látszott, a lány mosolygott. Rodon egy darabig idegesen toporgott az ajtó előtt, majd sóhajtott egy nagyot, és arra nézett, amerre Tait sejtette. Nemsokára meg is látta a lányt.
– Miért nézel ilyen sóvár tekintettel? Mindjárt kiesik a szemed! – korholta.
– Én nem is… de te… nem is látod! Háttal vagy nekem! – mentegetőzött. – Honnan tudhatnád?
– Tudom és kész, ha látom, ha nem! Ismerlek, Rodon, mint a rossz pénzt… - hangja érezhetően meglágyult. Lassan felállt, és kinyújtóztatta magát.
– Miért jöttél ide? – fordult a fiú felé.
– Tudod te azt…
– Le akarsz feküdni?
– Le – bólintott a fiú. Tai elmosolyodott. Ezt akarta hallani. Megkerülve a köztük lévő kupacokat a fiúhoz sétált, elkapta a nyakkendőjét, és maga után húzta. Pár lépés után egyszerűen lelökte az ágyra. Rodon, mint mindig, most is megrémült ettől a határozottságtól, rémülete azonban hamar tovaszállt, amikor Tai valósággal letépte róla a ruhákat. A lányon már csupán piros csipkés tangája takart valamit, az alatta fekv Rodon viszont teljesen meztelen volt. Tai ráfeküdt a fiú testére, mellét a mellkasához nyomta, csípőjét leszorította és enyhén mozgatta fel-le, miközben rátapadt a fiú ajkára, aki nyelvét azonnal áttolta a szájába. A műveletsornak hamar meg is lett a kőkemény eredménye… Tai egy ügyes mozdulattal ledobta magáról utolsó ruhadarabját is, aztán hagyta, hogy Rodon ledöntse, és ráfeküdjön. Tudta, hogy a másik próbálja türtőztetni magát, de ezt nem szerette. Mintegy jelzésül addig ficánkolt, amíg Rodon teljesen megmerevedett pénisze célegyenesbe nem került. Ekkor már a fiú sem tétovázott tovább: betolta vastag farkát a lány hüvelyébe. Tai halkan felnyögött. Annak ellenére, hogy már számtalanszor csinálták, mindig fájt egy kicsit, hiszen Rodonnak különösen vastag pénisze volt. Ez azonban nem zavarta őt egy cseppet sem, sőt!
– Told be tövig! – nyögte elhaló hangon.
– Biztos? – kérdezte Rodon. Tai bólintott. A fiú nagyot nyelt: tudta, hogy milyen fájdalmat okozhat ezzel a lánynak, de azzal is tisztában volt, ha nem teszi meg, Tai nem áll vele szóba megint egy hónapig.
– Rendben – döntötte el. Most, vagy soha! Tai lábait felhúzva segített neki. Iszonyatos fájdalmat érzett, ahogy a vastag farok feszítette mindenét, de valahogy mégis jóleső boldogság töltötte el. Mazochista volt. Erről árulkodtak a sebhelyek a teste különböző pontjain.
A fájdalom és a gyönyör édes álmából Rodon ébresztette fel. Mellette feküdt az ágyon, és a mellét fogdosta. Álmosan pislogott a fiúra.
– Már vége is? – kérdezte csalódottan.
– Mi az, hogy már?! – kapta fel a vizet Rodon. – Több, mint két óráig csináltuk, mire végre elmentünk! Ez neked nem elég? – kérdezte enyhültebb hangon. Tai egy pillanatig elgondolkodott, aztán a szekrényen levő órájára pillantott. Fél hat. Amikor Rodon bejött, még csak negyed négy volt. Akkor valóban több, mint két ára telt el az óta…
– Furcsa… – tűnődött Tai. – Nekem kevesebbnek tűnt… – eltolta Rodon kezét, és felállt. Szörnyen fájt a feje, szédült is egy kicsit. A lepedő csupa vér volt. Vér… homályos emlékkép arról, amikor Rodon tövig beletolta a farkát. Fájt. Úgy érezte, mindjárt széthasad. Tetézni akarta az élvezetet, ezért kotorászni kezdett a párnája alatt. De mégis mit kereshetett? Végigfuttatta szemét az ágyon, mire észrevette a kését. Nyitva volt, és véres a pengéje. Ismét egy zavaros emlékkép arról, amikor megtalálta a kést a párna alatt, fél kézzel kinyitotta, és felvágta vele a másik kezének ereit. Aztán megint semmi. A kés valahogy az ágy túloldalára került. Rodon biztos észrevette, mit csinál, és elvette tőle, majd eldobta. Ránézett a kezére. Körbe volt tekerve az inggel, amit Rodon viselt, amikor belépett a szobába. Biztos akkor tette rá, amikor elvesztette az eszméletét… sok vért vesztett, ezért az aktus további részleteire már egyáltalán nem emlékezett. A fejét fogta. Mintha valamit már megint elfelejtett volna… Hiába forgolódott, nem tudott rájönni.
– Tai! – hasított a levegőbe. A hang tulajdonosa feltehetően dühös volt rá valamiért. Hen volt az. Miért dühös rá Hen? Hiszen ő az ikertestvére…!
– Elfelejtettem a találkozót! – kiáltott fel abban a pillanatban Tai, amikor testvére belépett az ajtón.
– Igen, elfelejtetted, és… – kezdett bele Hen, amikor meglátta, mi történt.
– Ez… – kezdte Rodon, hogy mentse a bőrét, Hen azonban leintette.
– Fölösleges mentegetőznöd, tudom, mi történt. Ismerem már annyira a tesómat, hogy tudjam, milyen. Éppen elég sebét kötöztem már be ahhoz, hogy pontosan tudjam, mi történt… – arca eltorzult. Fájdalmas emlékek juthattak az eszébe. Rodon összeszedte holmijait.
– Azt hiszem, hogy én most… magatokra hagylak benneteket… – mondta kissé bizonytalanul, és Hen beleegyező bólintását látva kisurrant az ajtón.

Tigris voltam. :)

Ui.: Nem volt türelmem átolvasni az esetleges hibákért, ezért előre is elnézést kérek ezekért. Ne azt nézzétek, hanem magát a történetet! ;) Nemsokára jön a következő! ^^