Bátortalan lépések,
Bizonytalan kérdések,
Titkolt gondolatok.

Bánt a gondolat, hogy ilyen vagyok.
Ártatlan akarok lenni megint!
Tudom… akkor mindent itt hagyok.
Olykor azonban jobb lenne így:
Reggel felkelni, gyerekként megint,
Tiszta lappal indítani újra.
Akkor talán rálépnék a helyes útra.
Lehetetlent kérek, jól tudom,
Azért egy próbát megért…
Nincs több remény.

Lehetetlen alak vagy!
Életed úgy tökéletes, ahogy van,
Példaképpen itt vagyok neked én,
Értem, nem épp egy főnyeremény,
Sajnos, ez vagyok én.
Ellenben téged nagyon szeretlek!
Könnyen – azt hiszem – nem feledlek…

Bocsáss meg, nem úgy értettem!
Igazából már nem is emlékszem…
Zárt ketrecéből a másik énem
Olykor-olykor előtör egy pillanatra,
Nyomában minden elfojtott szóval,
Titkolt érzelemmel; s ha megszólal,
Akkor feltárja mindezeket…
Leplezni ezért sokáig nem tudom
Azokat, amik nyomják lelkemet…
Nem, ezt sajnos nem lehet.

Kellemetlen érzés, igaz?
Életed így, kettészakadva élni…
Rezzenéstelen arccal; nem félni,
Derűsnek lenni nehéz, tudom.
Érzem a bánatodat;
Senki nem ért úgy, ahogy én,
Ezt nekem elhiheted,
Kedvesem!

Tudom.
Inkább csak nem hiszem.
Teljesen más a kettő;
Két külön fogalom!
Olykor mégse akarom
Látni a különbséget…
Testem-lelkem tiltakoz,…

Gondolkozz!
Okosabb vagy te ennél;
Ne hagyd magad!
Direkt csinálod ezt?
Olykor talán igen,
Lehet, de ne legyen így!
Akkor mi van, ha hibáztál?
Teljesen mindegy, mert
Odaadtam a szívemet…
Kérlek, fogadd el, és ne utáld magad.

 

Tigris, 2013. 11. 6.-7.