Gyakran megbántok másokat az érzéketlenségemmel és az önzőségemmel. Sajnálom! Nem szándékos! Ezért ezt most nekik üzenem. Remélem, megértitek… :)

Nagyon fáj, amikor egyedül vagyok,
Igaz, tudom, ha magamra is hagytok,
Gondolatban mindig velem vagytok.

Nem lehettek folyton itt nekem,
Hogy valaki foglalkozzon velem,
És ne felejtsem el a saját nevem.

Ilyenkor azonban elkezdek félni…
Arra gondolok, hogy bűn kérni
Bárkit is arra, hogy hagyjon élni…

Mámorosan az ilyen gondolatoktól
El szoktam búcsúzni azoktól,
Akik megfosztottak az ölési okoktól.

És már elő is került az a penge,
Üres lényem a karomra tette…
De lassan emlékezni kezdek nevemre.

Eszembe jutnak azok, akiket szerettem,
Azok, akikkel én egykor együtt nevettem,
És elborult agyam miatt feledtem.

Vér serken a penge alatt,
Magányomnak ily pici nyoma maradt…
Az idő pedig lassan tovább haladt.

És akkor jöttetek ti sorra, újra,
Visszatereltetek a helyes útra…
Ezt teszitek mindig: újra meg újra.

Zavaros gondolataim mindig elöntenek…
Köszönöm, hogy ti mindig eljöttetek,
Ha véres alakom lebegett előttetek…

Tigris, 2013. 10. 21.